Ben 10, sci-fi gyerekeknek

Lehet azokat kéne megkérdezni, akik gyerekként nézték ezeket, nem pedig a szüleiket, vagy leginkább nem más ismeretleneket. Én 10 éves voltam, amikor itthon vetíteni kezdte a TV. És nagyon szerettem. Na de miért?

1. A történet

4 évad, 49 rész: ezalatt egy hihetetlenül szövevényes, izgalmas, összefüggő történet alakult ki. Egy nyár története, ami egyik pillanatról a másikra értelmet nyer az Omnitrix által (amelyről csak az első évad végén derül ki, hogy így hívják). Megannyi érdekes epizódrész között, egyre közeleg a végkifejlet, ami kifejezetten ügyesen egy egész estés különkiadásban lett megfilmesítve. Semmi nem véletlen, és a sok mellékszereplővel új lehetőségeket tártak fel (sajnos nagyon rosszul folytatták ezeket 2009-ben). Ez pedig el is vezet a 2. ponthoz.

2. Az univerzum

A szerelők csavar behozatalával, de már egyáltalán az idegen lények koncepciójával is elrugaszkodott a sorozat a földről. A létformák sokszínűsége szinte lehetetlen valószínűségű eseményeket idéz elő, de sokukról kiderül, hogy már régi konfliktus. Nem feltétlenül magyarázza meg a MAN OF ACTION csapata a dolgok működését, de nem is szükséges: 10000 fegyver 1000 féle helyről bőven megadja azt az érzést, hogy a Föld egy fejletlen hely, és a máshol az messze van, és jobb hogy ott van.

3. A harc

A gyerekek, legalábbis amennyire én láttam, szeretik a harcot. Játékban, sportban, tévében. És itt ez egy egészen új szintre lépett. Minden idegen máshogy csatázik, és az intergalaktikus fegyverarzenál is megnőtt (a Transformers óta). Lényeg ami lényeg akinél a legjobb fegyver van, az nyer. És miután olyan nehézfiúk is elesnek az Omnitrix ellen, mint Vilgax, Zombozo és Dr. Animo, Ben kezdi megtanulni, hogy a hatalom felelősség. 

4. A humor

Sajnos elindult egy hullám a 2000-es évek vége felé, ami előtérbe helyezi az ócska humort. Értsd: böfögés, fing, agyonismételt menősködés és minden ami tényleg nem vicces. Na a Ben 10 szerencsére tudta ezt lehetőleg hanyagolni. Az amerikai készítők rendszeresen elrontják munkáikat igénytelen "viccekkel", a Man of Action ezt nem teszi. Big like!

5. A fejlődés

Ben egyre több idegen entitás alakját képes felvenni, de emberi alakjában is megtanul csomó mindent. Ez mindig lehetetlenné tette az elvonszolásomat a TV elől a Ben 10 adási idejében, ugyanis sosem tudtam előre mi lesz itt még. Nem lehetett megunni.

6. A tudomány

Nagyjábó helytálló és kifejezetten újszerű elemek szerepeltetése: ezt csak később értettem meg, de már akkor lenyűgözött. A játék az időutazással és a párhuzamos univerzumokkal valami olyan pluszt adott, ami tényleg a többi sorozat elé emelte a Ben 10-t.

Egyetértetek? Írjátok meg!

A cikket elkövette: Leslie

Címkék: kritika
https://ghades.blogstar.hu/./pages/ghades/contents/blog/27051/pics/lead_800x600.jpg
kritika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?